Dr. Pálinkási Csaba

1978. május 23-án születtem Budapesten. Általános iskolás éveimet Újpesten töltöttem.

1996-ban az óbudai Árpád Gimnáziumban érettségiztem. Ebben az évben felvételt nyertem az Állatorvostudományi Egyetemre, ahol 2003-ban cum laude diplomáztam. Az egyetem elvégzése után az állatorvosi munkát egy III. kerületi rendelőben kezdtem, ahol sok tapasztalatot szereztem a sebészet és a belgyógyászat terén. 2007 nyara óta vagyok a Bogáncs állatorvosa kollégámmal, Koppánnyal, akivel régi jó barátként a középiskolát és az egyetemet is együtt végeztük, sőt, az első munkahelyünk is közös volt.

Már kisiskolásként is állatorvos szerettem volna lenni. Gimnazista, majd egyetemi éveim alatt is szorgosan jártam okosodni egy, a lakóhelyemhez közeli nagy forgalmú rendelőbe. Közel 20 évig versenyszerűen asztaliteniszeztem.

2010-ben feleségemmel és két kisgyermekemmel kiköltöztünk a festői Dunakanyarba. Budapest zaját magunk mögött hagyva belekóstolhattam a haszonállatok kezelésébe is. Jelenleg kilenc kecske, több tucat házinyúl, hasonló számú baromfi, két kutya és egy tengerimalac boldog gazdája vagyok.